.:Home:. .:Download:. .:Contact:.


1.- A tervek

2.- A váz

3.- A próba összerakás

4.- A víz

5.- Optikai tuning

    5.1- HDD indikátorok

6.- A vezérlés

Második - A váz

Az elméleti tervezést aztán gyakorlati tervezés, rajzolgatás követte. Mint minden dolognak, ennek megvalósulását is számtalan, kicsi komprumisszum előzte meg. Hol ez nem pont olyan lett, hol amaz nem illet a képbe stb. A gyakorlati megvalósulást és a papír tervezést meg kell, hogy előzze az olyan dolgok beszerzése ami a méretekre hatással van. Ezért aztán beszereztem egy 400W-os ATX tápot. Az a tapasztalat hajtott, hogy a jelenlegi tápok igen gyenge minőségűek, ezért elhatároztam, hogy a tápba nem nyúlok bele, mert a törvények szerint egy táp is akkor döglik be, amikor minden bolt zárva, illetve nincs neki. Ezért fontosnak tartottam, hogy egy mozdulattal cserélhető legyen. Ez az elhatározás rányomta bélyegét a ház méretére is.
A ház elrendezése (a képeken nem nagyon látszik) tehát az lett, hogy két részre lett osztva. Az alsó részen terpeszkedik maga az alaplap, a vizet keringető szivattyú, valamint a vezérlés és annak tápja. Sajnos a tervezett rugalmasság miatt nem vonhattam össze dolgokat hely megtakarítási céllal, mert akkor elvesztem az ATX kompatibilitást. Így az alaplap ugyan fejjel lefele került felszerelésre de az alatta fennmaradó helyet nem használhattam ki. Ezért a szivattyú is és a vezérlés is újabb helyet követelt magának. Ez meg is határozta az alapterületet, és a magasságot.
A felső részre - az alaplap alá illetve, felé - így a táp és a CD-k kerülhettek. Már csak annak eldöntése maradt, hogy elférnek-e ezek a nekik szánt helyen. Mikor a kirajzolt papíron a hosszas tologatást befejeztem úgy tetszett, hogy a CD-k oldalt jobbkéz felől nyílnak majd és nem az előlapon. Először csak egy csíkot szántam a CD ki/be rakásának megoldására, de nem tudtam felhajtani olyat ami csak beszívja a lemezt. Aztán aludtam rá egyet. Másnap reggel a WC-n - a legjobb hely a gondolkozásra és a tervezésre :D - megvilágosodtam. Ha az alaplap fejjel lefelé helyezkedik el, és a meleg levegő mint tudjuk leginkább felfelé száll, az összes keletkezet meleg az alaplapot melegíti. Ez 24 órás üzem mellett nem elhanyagolható szempont. A doboz tehát nem lehet zárt. Diszkréten, de ki kell vágni. A kivágás a plexin nem lehet, mert ronda. Marad az alsó lemez kivágása, amire majd rács kerül dísznek, és a tudományos kinézet miatt. A levegő tehát alul bejön, aztán a meleg miatt felül ki is menne, ezért csinálni kell neki helyet ahol ki is mehet. Hogy az alaplap hűtését minél hatékonyabban megoldjam kis áramlású levegővel a kivágás az alaplap alatt kapott helyet. Félő volt, hogy a levegő saját áramlása kevés lesz, mert elég éles a törés, az útjában. Hogy a levegőnek hangja ne legyen, de kényszerítve legyen az áramlásra a hatékony hűtés miatt, nagy 12cm-es ventit kell az alaplap alá tenni, ami mintegy átszívja a levegőt az alaplap alatt, körül, felül stb. Ezt 7V-ról kívántam hajtani, a kellően alacsony hang miatt, de hogy biztosan induljon majd kötök sorba vele egy lámpát aminek a fényét egy zsugorcsővel csökkentem. (Ezt a tuningot már régen alkalmazom, így nem kell az 5 és a 12V közé kötni a ventit a 7 Volt miatt.)


Tápom még nem volt ezért elmentem tápot keresni. Olyan tápot kerestem, ami jóval túlméretezett, mint amire szükségem van. Ki kellett puhatolni, hogy melyik táp az amelyik stabilan jól működik és legalább 400W-os, hiszen az én konfigonak max. 200W-t kell. Erre azért volt szükség, mert nem biztos, hogy jól hűtöm majd. Végül is találtam egy 400W-os tápot, amit egy nagy 12cm-es venti hűtött, lassú fordulatszámmal. A boltban kipuhatoltam, hogy ez egy megbízható darab, már egy éve árulják és még nem köszönt vissza egy sem. Haza vittem és megkínoztam. A gépet összeraktam és majd egy hónapig használtam a táppal, a fűtéscső mellett, ami azt jelenti, hogy majdnem 40oC-os környezetbe, de még minden eredeti konfig szerint. (A procin, video kártyán, gyári saját hűtés, ventillátorral)
Aztán beszereztem a többi kiegészítőt is. A neoncsöveket, mert ki akartam próbálni mindet, hogy a plexivel és a többivel melyik mutat majd szebben. Végül is nem ez döntötte el a kérdést, hanem az, hogy szert tettem kék háttér világítású billentyűzetre. Ez meghatározta, hogy a zöld, és a piros neon is más célokra lesz felhasználva. Az eredetileg tervezett Abszint adagolásra meg már kicsi lett a hely a házban, az tehát ezért szorult ki. Sajnos a szivattyúról nem tudták megmondani az üzletben, hogy mekkora magasságról tudja felszívni a vízet, és mint gondoltam: - bár reménykedtem, hogy nem nekem lesz igazam, mert az eladó azért biztatott, hogy nagyon erős stb. felszívja az félméterről, bőven - semekkoráról sem szívja fel. Haza vittem tehát, mert jobb szívattyút nem lehet kapni, és ez a leghalkabb. A garázsban aztán egyik vödörből a másikba, teszteletem a dolgot, és a szivattyúnak biza a víz szintje alatt kell lennie, ahhoz hogy elinduljon a keringetés. Még az sem megfelelő, hogy csak részben van víz alatt, a lapátja. Ha az eredeti elgondolás szerint a víztartályom a gép, és így a szivattyú szintje alá kerül, minden indításkor meg kell szívnom a csövet, hogy elinduljon, de ekkor is a szintkülönbség nem lehet több mint 20cm. Ezt áthidalhattam volna egy golyósszeleppel, ami nem engedi visszafolyni a vizet, és így nem kell szívogatni, de ezt meg nem bírta el a szivattyú. Tehát a koncepció ismét változott, a víztartálynak mindenképpen a gép tetejére kell kerülni, vagy olyan megoldást keresni ahol, a szivattyú szintje felé kerülhet. Gondoltam valami tudományos hűtő csőre, hűtő bordára meg ilyenekre, de mindenhez tudnom kellett, hogy mennyi az a vízmennyiség ahol egyensúlyba kerül a dolog. Ezt meg majd csak akkor tudom, ha már a gép össze lesz rakva annyira, hogy kísérletezni lehet vele. A vízhűtést nem lehetett ugyanis csak úgy az asztalra hányt alaplapon elvégezni, mert a vízet szállító csövek súlya tönkre tette volna a csatlakozókat. (PCI és a procit tartót is.)
A konfigot tehát a megszerzett alaktrészek függvényében ismét át kellett gondolni. A táp tehát az alaplap alá (fölé) került. Ez meghatározta a CD-k helyét a felső szinten, így az oldalsó elhelyezkedés - ami, amúgy nekem nagyon tetszett :) - ugrott. A CD-k helye pedig egyértelműen meghatározta a winyák helyét is. A winyák mindemellett különleges bánásmódot igényeltek, mert tetemes hangot produkálnak, és a ház így, hogy két nagy lyukat kapott a levegőnek, elég nyitottá vált, hogy a winyahang kijusson belőle. Ezért a winyák egy általam kitalált, szuper felfüggesztést kaptak. Ez a szuperfelfüggesztés tulajdonképpen gumi ágy. Ehez olyan gumi kell ami kellően lágy, és megfelelően rugalmas, hogy a winyák apró rezgéseit ne vigyék át a házra, és annak esetleges rázkódását sem, a winyákra. Az alkalmas gumit a bicikizésből jól ismert szelepgumival oldottam meg. Mielőtt azonban beépítésre került volna, egy ATX táp dobozába felépítettem, hogy kellő csillapítást ad-e. Egy - két hónapig teszteltem. Egy közepes pofont még kibirt, a beszerelt winyák csak szépen ringtak a gumi ágyon. Ez viszont azt jelentette, hogy a winyáknak egy 5,25"-ös helyre van szükségük az amúgy 3,5" helyett.


Az ATX szabvány szerinti hátsó kivágások és kártya helyek kiképzéséhez semmiképpen nem fülött a fogam. Ezt rendesen megcsinálni, úgy hogy pontos legyen és ne cnc-vel marják ki egy darabból, reménytelennek látszott. De a szerencse mellém szegődőtt. A mindenféle wördös dologra tartott pC-nek meghalt a tápja, és sehol nem lehetett táp ic-t beszerezni. Nem is ez a lényeg hanem az, hogy emiatt szét kellett szedni, és ez adta a csodát :) Az ilyen márkás pC-knek pontos és jó minőségű hátlap lemezük van és ennek az én IBM típusomnak vesztére popszegecselve volt a kávába, nem heggesztve. Tehát furó előkap, és kitermel. Kafa, 1-es lemez hátlapot sikerült beszereznem, olcsón :)
Tehát ismét jöttek a tologatások, amikor megfelelőnek látszott leméricskéltem, rajzolgattam.
A gép házának, - a kockának, a vázát egy 10x10-es aluminium hasább adja. Tulajdonképpen egy drótkocka csak itt a drót ez a 10x10 alumínium. A plexit is, és a hátlapot, illetve az alsó lapot is ez tartja, valamint a két szint közötti padlót is. A keret elkészülte után a két szint közötti padlólemez készült el és a hátlap először. A beszerzési források miatt rézlemezből, ami a gép súlyát meghatározza. A középső lemezre kialakitottam, az alaplap és az alatta - felette lévő nyílást, valamint a táp kábeleinek nyílását, és persze a táp helyét. Ezek látszanak a képeken. A tologatás miatt látható a képen a vezérlés is, és a szívatyú is ...

Back—  —Contact us
PowerCUBE, © 2006 Bozó Balázs